Vasárnap, a Budapest Bajnokság második napján, kora reggel, Katáért szoríthattunk.
Ha finoman fogalmazunk, akkor azt mondhatjuk, Kata és Karlotta nem voltak teljesen egy hullámhosszon.
Amilyen jól szerepelt a tegnapi napon Karlotta, hát ma valószínűleg 4 ballábbal ébredhetett, nem igazán volt egyenletes a vágtája.
A kötelező gyakorlatok után, épp csak egy szusszanásra volt idő, s már következett is Kata kűrje. Sajnos lábtörése óta, még nem teljesen rázódott vissza az edzésbe, s ez meg is látszott mai szereplésén, így a 10. helyen végzett.
Nem sokkal később Bori következett, aki nagyon szép kűrje ellenére, sajnos csak a kötelező utáni 4. helyét tudta megtartani.
Ezután Ali még egy picit rá tudott kapcsolni, s toronymagas kűrpontjával megőrizve helyezését, első lett a kategóriájában.
A mai nap utolsó indulója Dorka volt, akinek a tegnapi kötelező gyakorlatok végén, a leugráskor, kiújult lábsérülése. Ennek ellenére, nagyon szép kűrt futott. Nem is igen értjük, hogy lehetett benne annyi akaraterő, hogy fájdalmai ellenére így helyt tudott állni. Dorka a 7. helyen végzett.
Gomi a mai napon is minden dicséretet megérdemelt, nagyon szépen teljesített mindhárom lány alatt. Köszönjük Zoli áldozatos munkáját!
Arany | Ezüst | Bronz | |
Szárnyaló LSE | 5 | 5 | 1 |
Pasaréti Honvéd LSE | 4 | 1 | 2 |
Sóskúti Manók | 3 | 4 | |
Budapesti Lovas KLub | 2 | 1 | 1 |
Kaposvári Lovasakadémia SC | 1 | 2 | 2 |
Török Lovastanya LK | 1 | 1 | |
Stampok LSE | 1 |
Gratulálunk lányok!