Iskolába járó versenyzőink nagy örömére, kikérővel és "lógással" péntek kora délelőtt kezdődőtt számunkra a verseny.
2 db kettes futóval, négy lóval, 3 kísérő autóval, viszonylag gyors pakolás és a csomagtartók megtaposása után indultunk 200 km-es utunkra.
Budapestet elhagyva egy gyors széna igazítás után, zökkenőmentes és gyors utunk volt a kellemes indiánnyárban.
Kaposvárra érkezvén a lovak, majd versenyzőink elhelyezése után hárman (Lizi, Rebus, Sári) sikeres rajtengedélyvizsgát tettek. Estebéd, majd edzés következett a fedelesben.
Szombat:
A fedelesben kezdődött a verseny, de kivételesen nem az egyéni Utánpótlás, hanem a D kategória kötelezőivel, ahol négy versenyzőnk (Lizi, Nici, Rebus, Sári) és két lovunk (Maya, Brandy) volt érdekelt.
Lányaink megadták az alaphangot: Rebus (D2 - majd egy pont előnnyel) és Nici (D1) az 1., Sári (D1) a 2., Lizi (D1) a 4. helyen várhatta a kűrje bemutatását.
Következtek a C kategória kötelezői. Itt Kláriért (Brandy hátán) izgulhattunk, aki ott folytatta, ahol a D-sek befejezték: ugyan csak 3 századdal, de az 1. helyen zárta ezt az etapot.
Ezt követően, szintén a megszokottól eltérően, a senior és a junior kategória versenyzőinek kötelezőit követhettük figyelemmel, ahol Luca (S2), Dorka (J) és Réku (S3) indult, mindhárman Gomi társaságában. Luca, hosszú kihagyás utáni első versenyén, szintén kategóriája (S2) legjobb kötelezőit mutatta be, Dorka pedig a 3. helyen (Junior lány) zárta a szombati napját. Rékura még egy technikai kűr várt ezen a napon, amit ugyancsak a 3. helyről „indulva” (kevesebb, mint 5 tizeddel lemaradva két, többszörös magyar bajnok, riválisától) mutathat majd be.
Közel másfél órás pihenő után, pontban délben, kerültek sorra az Utánpótlás kategória képviselői. Elsőként F. Lili (U1), Virág (U1), Claire (U1) és Fruzsi (U1) kötelezőit láthattuk Brandyn, majd szinte azonnal Maya következet Esztivel (U2), B. Lilivel (U2), Regivel (U1) és Petivel (U2) a hátán. A sort, és egyben az Utánpótlás kategória lovas részét Réka (U1) zárta Gomival.
Helyezések:
U1: Virág - 2., Fruzsi - 3., Claire – 5., Réka – 9., Regi – 10., F. Lili – 11.
U2: Peti - 2., B. Lili - 4., Eszti – 6.
A bíztató kezdet után, kb. egy órát kellett várnunk, hogy láthassuk az utánpótlás műlovas kűröket.
Végeredmény:
U1: Fruzsi - 1., Virág - 3., Claire – 6., Réka – 8., F. Lili – 9., Regi – 11.
U2: B. Lili - 3., Peti - 4., Eszti – 6. (első lovastorna versenyén)
Ezt követően, még mindig a szabad ég alatt, tűző napsütésben, a D2 kategória kűrjeit láthattuk és örülhettünk Rebus első D2-es szereplésének, az első helyen végzett.
Délután 4 órakor, a B kategória kötelezőivel, folytatódott a verseny, ahol Kata (Maya társaságában) volt az utolsó fellépő. A páros a 4. helyen zárt.
Ezután kaptak szereplési lehetőséget a Gyermek kategória résztvevői, részünkről Ali és Bori, akiket Gomi segített. A kötelező gyakorlatok után Ali a 4., Bori az 5. helyről várhatta a vasárnapi folytatást, alig 2, illetve 3 tizeddel lemaradva a dobogóról.
Nem sokkal ez után következett Gomin Réku technikai kűrje, amire kis híján 7 pontot kapott a bíróktól és így tovább erősítette 3. helyét.
A nap zárásaként, 8 óra magasságában (köszönhetően a több mint másfél órás csúszásnak), a lépés párosok kűrjeit láthattuk, ahol ismét Gomi segítette versenyzőinket, Alit és Lizit. Teljesítményük, bár ez csak másnap derült ki, a 2. helyre volt elegendő.
Vasárnap:
A verseny második napját is a D kategória versenyzői nyitották, előbb, Mayán, Liziért és Sáriért, majd szinte azonnal, Brandyn, Niciért szurkolhattunk.
Lányaink folytatták remeklésüket, Sári az 1., Lizi, első D1-es versenyén, a 2. és Nici a 3. helyet szerezte meg.
Ezt követően, Klári tett pontot az i-re, Brandy hátán bemutatott kűrjével a C kategória 1. helyén végzett.
A Gyermek kategória vágtás kűrjein volt a sor, ahol, Gomi segítségével, Ali megőrizte 4. helyét, illetve Bori, egy helyet visszacsúszva lett 6.